
Ha eljöttél idáig, akkor valószínűleg van benned egy kérdés, egy érzés, egy hívás.
Talán nem is tudod pontosan megfogalmazni, csak annyit érzel: jó lenne, ha valaki értené.
Ha lenne ott egy másik ember, aki figyel, és nem csak meghallgat – hanem hall.
Aki lát. Aki melletted van, akkor is, amikor úgy tűnik, minden más elcsendesült.
Ezért vagyok itt.
Nem vagy egyedül.
Amit adni tudok
Az elmúlt több mint tíz évben kísérhettem nőket az anyává válás sokszínű útján:
- volt, aki babára várt,
- volt, aki már várta őt,
- volt, aki már elbúcsúzott tőle,
- volt, aki elveszítette önmagát,
- volt, aki csak csendet keresett a zajban.
Hiszem, hogy az anyaság nem egy pillanatban kezdődik.
Hanem egy folyamatban, amely néha halk, néha fáj, néha ünnep.
És hiszem, hogy ebben a folyamatban nem csak a kisbaba születik – hanem egy anya is.
Szeretnélek ebben a születésben kísérni.
Hogyan vagyok jelen?
Dúlaként
A szülés a test, a lélek és a kapcsolódás tánca.
A dúlai jelenlét nem tanács, nem irányítás – hanem bizalom.
Ott vagyok, ha elgyengülnél, ha kérdésed van, ha szükséged van egy kézre, egy szóra, egy tekintetre.
Ott vagyok, hogy emlékeztesselek: képes vagy rá.
Akár az otthonodban, akár a kórházban,
akár első babádat várod, akár a sokadik történeted íródik –
támogatlak abban, hogy a saját utadon járj,
és a szülésed ne csak megtörténjen veled,
hanem megérkezhess benne.
Perinatális segítőként
A várandósság, a szülés és a gyermekágy időszaka nem mindig csak mosolygós ultrahangképekről,
rózsaszín babaszobáról és “kismamás boldogságról” szól.
Van, amikor bizonytalanság van,
félelem,
elveszített bizalom,
gyász,
vagy egyszerűen csak kérdések, amikre nem jön válasz.
Ezekben az időszakokban fontos, hogy ne maradj egyedül.
Segítek abban, hogy legyen tér, ahol kimondhatod,
ahol átérezheted – és aztán lassan tovább is engedheted,
ami nyomja a lelked.
Babagyász-kísérőként
Vannak történetek, amelyek nem mesélhetők el könnyedén.
Vannak babák, akik túl korán érkeznek –
és vannak, akiknek nem adatik meg, hogy megérkezzenek.
A veszteség fájdalmát nem lehet siettetni,
de lehet benne nem egyedül lenni.
A babagyász kísérése számomra szent hivatás.
Csendben vagyok, ahol nincs szó.
Ott maradok, ahol más már elenged.
Tartalak, amíg újra mozdulni tudsz.
Mi történik a találkozásainkon?
A konzultációink időtartama általában 1,5–2 óra.
Van, hogy beszélgetünk. Van, hogy sírunk. Van, hogy nevetünk.
Van, hogy kérdezek. Van, hogy csak hallgatlak.
Van, hogy nem történik „semmi” – mégis minden.
A legfontosabb: nem kell megfelelned. Nem kell „jól lenni”.
Nem kell bizonyítanod.
Csak gyere úgy, ahogy vagy.
Az első beszélgetés – kötelezettségtől mentes – nem jelent elköteleződést.
Bármikor Te is és Én is mondhatunk nemet, és dönthetünk úgy, hogy most nem egymást keressük.
Szolgáltatásaimról itt tudsz bővebben olvasni!
Amit visszakapok
„Olyan voltál nekem, mint a tenger: mély, mozdulatlan, végtelen. Miközben minden benned volt, amit én akkor nem tudtam kimondani.”
„A dúlám nem helyettem volt erős – hanem segített, hogy megtaláljam az erőmet, amikor már elhittem, hogy nincs is bennem.”
„A gyászomban nem beszéltél túl semmit. Csak ott voltál. És ez mentett meg.”
És most…
Itt vagyok, ha úgy érzed, itt az idő.
Nem sietünk. Nem nyomunk gombot.
Ha úgy érzed, jó lenne beszélgetni,
keress meg – írj nekem, mesélj magadról, vagy csak jelezz, hogy itt vagy.
Bármikor mondhatsz igent.
Bármikor mondhatsz nemet.
Ez az út rólad szól.
És ha egyszer elindulsz, én veled megyek.
„Nem a válaszokat keresem. Azt keresem, aki kérdez.”
(Pilinszky)
Szeretnéd, hogy segítsek Neked?
Kapcsolat velem, itt!
Ismerj meg jobban!
SZAKMAI UTAM
2004-ben, mint szociálpedagógus, majd tanulmányaimat folytatva a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szociálpolitika szakán okleveles szociálpolitikusként végeztem.
A nehéz helyzetben lévő emberek, családok támogatása és a szülősegítés privilégiumot élvez életemben, szakmai munkám valamilyen formában mindig is a segítés köré épült.
2010 óta foglalkozom szülősegítéssel, kiemelt fókusszal a koraszülés nehéz élményét átélt szülőkre, melyhez az erős belső motivációt az adja, hogy én is koraszültem.
2013-tól gyászsegítőként -pre- és perinatális veszteség fókusszal -Vendégbabák babagyászfeldolgozó egyéni vagy csoportos segítő beszélgetést „kísérek”.
2016-ban az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Kar Affektív Pszichológia tanszékén szakmai tudásom bővítve perinatális szaktanácsadó végzettséget szereztem.
ANYA
Egy kamasz lány, Panna édesanyja vagyok. Két égi Gyermekem a szívemben tartom.
SZEMÉLYES
Büszkén vállalom, hogy szakmai attitűdöm egyik fő mozgatórugója a személyes, családi érintettségem.
Koraszülő vagyok, IVF-es kezelések hosszú sora után 2005-ben Sára kislányunkat a szülőszobán veszítettük el, majd következő évben Panna lányom a 25. várandóssági héten ikergyermekként született, ikeröccse, Hunor kisfiam a második életnapján meghalt.
Mind a mai napig visszük súlyát a nehéz életindulásnak, Panna koraszülöttségből fakadóan hallássérült. Jelenleg egy képzőművészeti gimnázium tanulója, remekül beszél angolul, imád rajzolni, anime és MondoCon rajongó.
SZÜLŐSEGÍTÉS
A koraszülősegítést 2010 óta a „Korán érkeztem” Közhasznú Egyesület a Koraszülött Gyermekekért és Családjukért égisze alatt végzem, mely szervezetnek kezdetektől az elnöke is vagyok. (www.koranerkeztem.hu)
Szülősegítés terén több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezem, tudom mit jelent támogatni és támogatva lenni.
Tudom mit jelent egy anyának a szülésélménye.
A hosszú évek alatt megtapasztaltam, milyen ereje van a nőknek, milyen csoda történik az anyává válás, a családdá válás útján.
DÚLA
A szülés/születés misztériuma magával ragadott és éreztem többet szeretnék tudni, tenni, így 2020-ban dúla és a MODULE tagja lettem.
Számomra az egyik legnagyobb csoda egy Életet fogadni. Egy nő anyává, egy férfi apává, egy pár családá válásának útját kísérni.
Igazán megtisztelő és felemelő bizalmat kapni egy nőtől, hogy élete egyik legfőbb eseményébe beenged. Beenged ebbe a szentségbe, ebbe az intimitásba, a szülésébe, a kisbabája születésébe.
SASok
2022-ben SAS lettem, azaz a Magyar Hipnózis Egyesület és a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika SASOK – Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban Képzés – kommunikációs képzésben sikeresen teljesítettem. Ennek tudását a szüléskíséréseknék kamatoztam a legjobban.
CIMI
Nemzetközi Okleveles Csecsemőmasszázs Oktató (CIMI) vagyok, 2024-től ezzel az új tudással szeretnék lehetőséget adni a szülők számára, hogy a babamasszázs fogásait, szemléletét elsajátításák, és egyre magabiztosabbá váljanak a szülői szerepükben is.
A babamasszázzsal csodálatos, kézzelfogható lehetőséget ad, amellyel a hétköznapokban is meghittséget varázsolhatunk az életünkbe elősegítve a kisbaba testi és lelki fejlődését.
EDUKÁCIÓ
Oktatok egyetemeken és felnőttképzésben, trénerként több csoportot is viszek.
Konferenciákon és egyéb programokon előadóként jellemzően szülősegítés, koraszülés, szülés/születés és veszteség, gyászsegítés témájában találnak meg nagy örömömre a szervezők.
SZEMÉLYES a tanulás – sport – kamasszal az élet
A folyamatos tanulás és fejlődés igénye számomra elengedhetetlen, ezért is igyekszem képezni magam posztgraduális képzésben, témaspecifikus –pl. módszertani, kommunikációs – tanfolyamokon.
A sport életem fontos része, az aktív sportolás felhagyása után a kézilabda szenvedélyes szeretetéből alaplicenszes játékvezető és versenybíró vagyok.
A szabadidőmben -tekintettel a fizikai, mentális és pszichés jólétem megtartására -hobbi futó és kézilabdázó vagyok.
Sokat olvasok, nagy könyvszeretőként én még a klasszikus papíralapú könyveket kedvelem.
Igyekszem a kamaszlányom életében is aktívan részt venni, közös programok szervezésével, utazással és nagy beszélgetésekkel „próbálom” a kamaszkori kihívásokat kezelni.
KINCUGIM – történet az ember mögött – a feleség
Hiszek a házasság intézményében, a házasság szövetségében, a jó házasságban.
Tudom, hogy a Férjem, a Gyermekeim, a Családom nélkül nem tartanék ott, ahol vagyok.
És ez egy -közhelyen túli – mély felismerés, mely a saját megélt élményeimből merít.
2021. augusztusában Férjem motorbalesetet szenvedett.
A balesete után éber kómába került, több mint 5 hónapon keresztül kísértem testét és lelkét a megnyugvásba. 2022 januárjában halt meg.
Az életem traumáinak személyes feldolgozásában és megdolgozásában, amely még most is tart, igen tart – rendszeresen írok #mystory-ban arról, hogy hol tartok.
Teszem ezt magamért, a Lányomért -a családunkért, és a Férjem emlékéért.
Teherbírásomat és elhivatottságomat az életemben kapott traumák és azok megküzdése csak erősítették.
Ez az én Kincugim .
Személyes mottómat az általam nagyra becsült Teréz anya adta:
„Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte!”
Timitől:
„Maratonfutás frissítővel, nekem ezt jelenti a dúlám
Régebben nagyon sokat futottam, imádtam a pillanatokat amikor csak a talpam puha puffanása törte meg az erdei csendet.
Amikor az első félmaratonomat futottam tudtam, hogy mentálisan és fizikálisan is edzenem kell azért, hogy a szellemem tudjon erőt adni a testemnek és fordítva.
Így éreztem magam az elmúlt 9 hónapban, amikor két elvesztett kis élet után várandós lettem.
Maratont futottam, igyekeztem beosztani az erőm fejben és testben is.
Tettem a lábam, egyik lépést a másik után.
Mantráztam, hogy célba érünk együtt és minden mérföldkőnél hálás voltam, hogy eljuthattunk idáig.
Az úton mellettem volt a frissítőm, a segítőm, a dúlám.
Teret hagytunk a félelmeimnek, magamhoz szorítottam azokat, és velük haladtam tovább.
Amikor a maraton utolsó távjához értem, oda, ahol minden levegővételt és mozdulatot erőn felül kellett teljesíteni, a dúlám szintén ott volt.
A frissítőm nélkül ez a táv valószínűleg hosszabb és nehezebb lett volna…
Ő segített abban, hogy azok a szavak csengjenek a fülembe amiket akkor és ott hallanom kellett, így erőt adva a lelkemnek.
Ő segített a sajgó testemnek enyhítést hozni az érintés erejével.
Megnyugvást adott, bíztatást, hogy ami történik az természetes és szükséges. Biztonságot adott, teret, ahol az érzések szabadon szállhatnak, mert legyen az bármilyen, is létjogosultságuk van.
Általa könnyebben értem be a célegyenesbe, ahol a tőle kapott munícióval és tudással már a magam erejéből is képes voltam átszakítani a célszalagot.
Köszönöm frissítőm, dúlám, barátnőm, Hajnim”
![]()
![]()
![]()
Barbitól:
Emesétől:

Egy anya története, aki a magzatai elvesztése után fájdalmával keresett meg.
Az engedélyével osztom meg az üzenetét.
„Döbbenet.
Fájdalom.
Szomorúság.
Düh.
Harag.
Befelé fordulás.
Ha röviden akarom jellemezni a veszteségeket. Nekem duplán kijutott.
Pont velem?
Miért?
Aztán megint csak miért éppen velem?
Amikor igyekszem mindenben tudatos lenni.
Ez eddig sikerült.
Visszagondolok.
Első várandóság. Egy áldás. Csodás 9 hónap. Természetes szülés, egészséges kislány.
Eltelik pár év. Legyen kistesó.
Hőmérőzés, ovulációs teszt, terhesvitamin, sportolás, egészséges táplálkozás.
Mindent úgy ahogy kell, ahogy le van írva.
Öröm, azonnal megfogan. Várakozás.
Uh. Aztán husss.
Ennyi volt.
Elment. Elmentek. Kétszer is.
Műtő. Fekszel. Várakozás. Gondolatok a fejben. Soha többet ide.
Aztán jön Hajni.
Nem véletlen.
Mentsvár. Támasz .Biztonság.
Erő, és a nyugalom szigetén találkoztunk.
Mintha mindig is ismertem volna.
Egy óra beszélgetés tervben, aztán lett több mint kettő.
Meghallgatott. Figyelt. Kérdezett. Sírtam, aztán nevettünk is.
Már nem félek. Erőt kaptam. Van tovább. Már tudom.
Köszönöm NEKI.
Hálás vagyok.
Most is, és azt hiszem, mindig.
„


