Reggeli közben az éjszakai álmaink rendszeres téma.
Szinte szertartásunkká vált, hogy megosszuk egymással.

.
Már kérdeznem sem kell, jön és mondja.
Szerencsésnek tartjuk azunkat, akihez Szilárd érkezik álom formájában.

.
Tegnap reggel is jött és mondta:
„Anya Apával álmodtam. Olyan érdekes volt.” – irigykedve nyitom extrára füleim, hogy övé az élmény, majd figyelmem a történetéé.
Rám néz, látja, megnyugtatóan hozzá teszi:
„Te is ott voltál.” – és több szerepem már nem is lesz az álmában.„Tudtam, hogy már nincs velünk, hogy Ő már nem…. nem él… – elhallgat – de ott volt, éreztem.
Kezei közé zárt, belefúrtam a fejem a karjába, éreztem az illatát, éreztem a karjai erejét. Képzeld még a hangját is hallottam!” és folytatta, majd mélyre mentünk.

.
Az „álomelemző” nagy beszélgetés közben – merthogy inkább az érzéseink megélésről szólnak a továbbiak – mesélek Pannának arról, hogy mikor kicsi volt, milyen sokszor a karjában tartotta Apukája, hogy mennyire óvta őt, hogy milyen büszke volt rá.

.
Figyel, fülel.
„Olyan jó, hogy elmondod Anya. Anya, annyira hiányzik Apa!” – igen tudom, nekem is. És jön a nagy és hosszú ölelés. Most az én karom tartja Őt!

.
Álmaink és emlékeink maradtak Apák napján.

.
Ez a fotó Szilárd diplomaosztóján készült, Panna a karjában.

Kép címének ezt adta Ő akkor: „Hercegnőm”