Mesélem  az alábbi történetet a Lányomnak, mostanában sokszor hallom tőle, hogy stersszes – természetesen beszélünk a stresszéről, hogy van vele, mit tud tenni, és a többi, – így erre hoztam neki ezt a kis bölcsességet:

„Egy professzor sétálgat körbe a teremben, miközben a stresszkezelésről beszélt a hallgatóságnak.
Amikor felemelt egy vízzel teli poharat, mindenki várta, hogy a „félig teli vagy félig üres” kérdést teszi fel.

Erre ő mosolyogva megkérdezte:

– Milyen nehéz ez a pohár víz?

Különböző válaszok érkeztek a hallgatóságtól a víz súlyát megbecsülve.

Ő így válaszolt:

– A víz abszolút súlya nem számít.
Hogy milyen nehéz az attól függ, hogy meddig tartom.
Ha csak egy percig tartom, nem probléma.
Ha egy óráig tartom, fájni fog a karom.
Ha egy napig tartom, elzsibbad és érzéketlenné válik a karom, majd megbénul.
Egyik esetben sem változik a víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz.

Így folytatta:

– A stressz és az aggodalom az életben olyanok, mint ez a pohár víz.
Ha egy pillanatra megéled, semmi sem változik.
Ha egy kicsit tovább gondolsz rájuk, elkezdenek fájdalmat okozni.
Ha egész nap rájuk gondolsz, bénultságot érzel, képtelen leszel bármit is tenni.

„Tedd le a pohár vizet!”

Gyerekem válasza:
„Nem tudom Anya, neked mi a tapasztaltod, de szerintem nagyon szeretjük cipelgetni „a vízzel teli poharunkat”.
Egyébként meg tök jó lenne, ha ilyen könnyen menne, hogy csak úgy leteszem! „


Te hogy vagy ezzel?
Cipeled vagy letszed?

Hmmm?