A vetélésről, babavesztésről, majd az újabb gyermekvállalásról és a mögötte lévő érzelmi nehézségekről kevés szó esik.

Mert egyrészről nehéz róla beszélni.
Másrészről nehéz „jól megértő füleket” találni, hiszen kényelmetlen érzéseket kelt a hallgatóban.
Ám, ha valaki mégis megteszi, akkor kiderül, hogy nagyon is sokakat érint.
Statisztikailag -sajnos – minden negyedik várandósság vetéléssel végződik.

Akinek tehát több gyermeke születik, eleve nagyobb eséllyel találkozik ilyen fájdalmas eseménnyel.
Vagy ha nem ő, akkor találkozott vele az édesanyja, a nagymamája, a testvére, a barátnője.

A magzat, csecsemőhalandóságot a régi világban, bármennyire is szörnyen hangzik az élet velejárójaként kezelték, ahogy erre a régi magyar mondás is utal:
„Isten adja, Isten elveszi.”
A lányok nőiessége annak idején ebbe az elfogadásba szocializálódott.


„Ma, amikor az élet minden területén egyre inkább előtérbe kerül saját véleményünk és érzéseink felvállalása, az őszinteség, a kendőzetlen, csupasz igazság leleplezése a vetélés témaköre még mindig tabu.”*

Mely tabuság tovább bővül, korunk egyik új, nagyszerű lehetőségének az IVF-nek (lombik program) nem kívánt hatásával.
Hiszen a lombikban résztvevő párok, egyébként is érzelmileg és fizikailag megterhelt akár több évre nyúló folyamatában a babaáldás elérkezéséig, rengetegszer néznek szembe a veszteséggel.

Sajnos sok nő él körülöttünk a világon, akik valamilyen okból kifolyólag spontán elvetélnek vagy arra kényszerülnek, hogy elvetessék beteg magzatukat, vagy már holtan kell a világra hozniuk gyermeküket vagy csecsemőjük nem sokkal születése után meghal.

Ezeknek az édesanyáknak és pároknak komoly, nehéz érzelmi mélységeket kell végig járniuk ahhoz, hogy később újra belevágjanak a gyermekvállalásba.

A szülővé válás folyamata egyébként is megszámlálhatatlan aggodalmat és kételyt hordoz magában, ami csak hatványozódik a veszteség utáni újabb várandósságkor.

És ha a veszteséget nem dolgozzuk fel, akkor az akár egy újabb változás helyzetben, krízisben váratlanul megjelenik, és utat tőr magának.
És tudjuk mindannyian, hogy a várandósság és a szülés krízis helyzetnek minősül.

Ezért nagyon fontos, hogy ne az elfojtást, elnyomást válasszuk, hanem feldolgozást, megdolgozást.
Az idő nekünk segít ebben, de csak akkor, ha azt a gyászmunkára fordítjuk.

És hát tehetjük ezt egyedül is, de minek ha nem muszáj !



Kedves Érintett!
Ha beszélnél, mondanád,
Ha elvesztél, elakadtál,
Ha segítőt kérnél, tedd!
Itt vagyok!

Szeretettel Hajni

Érintett vagy, babavágyásban vagy már babavárásban, akkor az –Anyaság szivárványos útja – csoportról tudjál :):





*Szabó Johannától idéztem – Köszönöm
Fotó: verywellfamilycom