A támogató szavak és tettek jelentősége

Amikor egy család babagyászt él meg, az nem csak a szülőket, hanem a szerető környezetet is megrendíti.
Nehéz kezelni más gyászát, főleg, ha az a szerettünk – akár a gyermekünk, barátnőnk, testvérünk, kedves ismerősünk.
A segítő szándék ott van mindenkiben, szerintem ez biztos.
Viszont ne feledjük „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve”.
A jólsegítés képesség, tanulható.
Érdemes százszor is átgondolni, hogy viselkedjek, mit mondjak, hogy a segítséget valós legyen.
Melynek természetesen az első lépése maga a segítő szándék, a második pedig azonnal, hogy ránézzek, hogy is vagyok én ebben a helyzetben. Hogy érint engem, mint segítőt, milyen érzéseket hoz bennem.
Fontos kritérium, hogy a segítés nem rólam szól, hanem a gyászolóról.
Az emberek gyakran nem tudják, mit mondjanak vagy tegyenek egy ilyen súlyos veszteség esetén, de az együttérzés kifejezése sokat segíthet.
Az empatikus hozzáállás segít a gyászolónak érezni, hogy nincs egyedül a fájdalmával.
𝐌𝐨𝐬𝐭 𝐦𝐚𝐫𝐚𝐝𝐣𝐮𝐧𝐤 𝐚 𝐬𝐳𝐚𝐯𝐚𝐤𝐧𝐚́𝐥.
Sokszor nem is tudjuk, hogy ártó szavakkal illetjük az érintettet, erről a korábbi posztomban egy listát is készítettem.
Segítségnyújtásnál érdemes olyan figyelemmel, támogatással átszőtt üzeneteket tenni, amelyek valóban támogatást nyújtanak.
Néhány egyszerű, de hatásos mondat, példa a támogató megközelítésekre:
„Nagyon sajnálom a veszteséget.”
Egyszerű, de őszinte együttérzés kifejezése. A fájdalom elismerése fontos lépés a gyógyulás felé.
„Itt vagyok, ha beszélni szeretnél.”
Az elérhetőség és a figyelem biztosítása megnyugtató lehet a gyászoló számára. Az érzelmek megosztása és a támogatás érzése segít a feldolgozásban.
„Mindenki másképp gyászol. Adj magadnak időt.”
Az egyéni gyászfolyamat elismerése és a nyomás elkerülése a gyászolóra nézve segíthet abban, hogy a személy saját tempójában haladjon előre a gyógyulás útján.
„Sajnálom, hogy ezen mész keresztül. Kérlek, tudd, hogy itt vagyok neked.”
Hatás: Az együttérzés kifejezése és a támogatás biztosítása segít abban, hogy a gyászoló ne érezze magát egyedül.
„Nem tudhatom teljesen átérezni, amit érzel, de szeretnék segíteni, ahogy tudok.”
Hatás: Az empátia és a támogatás kifejezése anélkül, hogy megpróbálnánk pontosan megérteni vagy megmagyarázni az érzéseket, segíthet a gyászoló számára, hogy érezze a törődést és az odafigyelést.
„Kérlek, adj magadnak időt a gyászra, itt vagyok, ha beszélni szeretnél.”
Hatás: Az idő és a tér biztosítása a gyászhoz, valamint a rendelkezésre állás hangsúlyozása támogató és megnyugtató lehet.![]()
![]()
![]()
És ha nem jönnének a szavak, akkor a legnagyobb segítség, amit nyújthatunk, az, ha egyszerűen ott vagyunk és meghallgatjuk a gyászolót.
A fájdalom és a veszteség kifejezése, a gyász folyamatának megélése elengedhetetlen a gyógyuláshoz.
A jelenlét és a figyelmes hallgatás olyan támogatást nyújt, amely szavak nélkül is hatalmas megkönnyebbülést jelenthet.
𝐀 𝐤𝐨̈𝐫𝐧𝐲𝐞𝐳𝐞𝐭 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐩𝐞
A barátok, családtagok és a tágabb környezet reakciói kulcsfontosságúak.
Az empatikus és megértő környezet hozzájárulhat a gyógyuláshoz, míg a bántó, hibáztató vagy érzéketlen megjegyzések további traumát okozhatnak.
Az érzelmi támogatás, a hallgatás és a jelenlét sokkal többet érhet, mint bármilyen tanács vagy vélemény.
A babagyász feldolgozása hosszú és nehéz folyamat lehet.
A szavak és a tettek hatalmas erővel bírnak ebben az időszakban.
Legyünk tudatosak és empatikusak, hogy segítsük szeretteinket ezen a nehéz úton.![]()
![]()
![]()
Kedves Érintett Olvasó, Te milyen jó szavakat, jó támogatást kaptál?![]()
![]()
![]()
Kedves Érintett!
Ha beszélnél, mondanád,
Ha elvesztél, elakadtál,
Ha segítőt kérnél, tedd!
Itt vagyok!
Szeretettel Hajni![]()
Érintett vagy, babavágyásban vagy már babavárásban, akkor az – Anyaság szivárványos útja – csoportról tudjál :):![]()
![]()
![]()
fotó: pinterst,com
