A segítő beszélgetésen….  állandó önreflexióban vagyok. No nemcsak azért, mert ez elengedhetetlen szakmailag, hanem korrektség a kliens felé és saját magam felé is.

𝐀 𝐠𝐲𝐚́𝐬𝐳 𝐭𝐚𝐩𝐨𝐠𝐚𝐭𝐣𝐚 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧 𝐬𝐞𝐣𝐭𝐮̈𝐧𝐤. Gyásszal, veszteséggel dolgozni mélységeket mozgat meg a személyiségünkben. Bármennyire azt akarjuk hinni, hogy csak az aktuális nehézségünkről beszélünk és azt próbáljuk meg feldolgozni fájó, de nem így van.

Sokszor meglepődve tapasztalja a gyászoló, hogy teljesen másról beszél, múltból hozott történetet mesél, jelenben lévő munkahelyi vagy párkapcsolati nehézséget hoz.

𝑀𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛 𝑚𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛𝑛𝑒𝑙 𝑜̈𝑠𝑠𝑧𝑒𝑓𝑢̈𝑔𝑔… 𝑒𝑔𝑦𝑚𝑎́𝑠 𝑘𝑎𝑡𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎́𝑡𝑜𝑟𝑎, 𝑣𝑎𝑔𝑦 𝑎𝑘𝑎́𝑟 𝑔𝑦𝑜́𝑔𝑦𝑖́𝑡𝑎́𝑠𝑎, 𝑚𝑒𝑔𝑜𝑙𝑑𝑎́𝑠𝑎 𝑙𝑒ℎ𝑒𝑡.

Egyik babagyászt segítő beszélgetés alkalmával is hasonlót éltünk meg. Az anya elkezdte mesélni, hogy autózás közben félelem érzése kerítette hatalmába, „mi lesz, ha velem történik valami?”

Kérdeztem: „mire gondolsz?”

„Ha…. ha velem is megtörténik? – bátoríton néztem felé – …. ha balesetem lesz?”
Vártam… csak vártam… néztem szótlan… adtam az időt… könnyek kezdtek el csorogni az arcán… majd folytatta „…ha meghalok?”

A könnyei közt szomorúság és félelem az arcán, majd a megkönnyebbülés, hogy kimondhatta ezt a nehéz gondolatot. Hogy tehette.
A veszteség feldolgozásban a saját halálunkhoz való viszonyunk is terítékre kerül… sajnos elkerülhetetlen.

„Mit szeretnél mi legyen?” – kérdeztem én, és már folyt is a szó az életről.

És itt még nincs vége a történetnek, mert ott az önreflexió, figyeltem magam is…gondolataim… érzéseim… hiszen jócskán van közöm most a gyászhoz. A Férjem gyászolom.

Apróságoknak tűnő képek jutottak eszembe, melyek most a legnagyobb nyugalmak egyikét jelentik a saját gyászomban.
Például, hogy elköszöntünk… hogy mosolyogni láttam utoljára… hogy nem volt lezáratlan vita köztünk…

𝐄́𝐬 𝐦𝐢𝐭 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐭𝐡𝐞𝐭 𝐞𝐳 𝐦𝐚𝐠𝐳𝐚𝐭𝐨𝐭, 𝐤𝐢𝐬𝐛𝐚𝐛𝐚́𝐭 𝐠𝐲𝐚́𝐬𝐳𝐨𝐥𝐯𝐚?
hogy tudok búcsúzni – akár karjaimban tartva Őt, akár búcsúlevelet írva Neki,
hogy van egy fotóm Róla – akár egy UH kép – tudva, hogy velünk volt,
hogy van egy kézzel fogható tárgyam – amit Neki szántam – amit a kezemmel tapinthatok,
hogy bármikor kapcsolódhatok Vele – akár egy rózsa virág, vagy gyümölcsfa ültetésével,
hogy elmondhatom, mennyire vágytuk, vártuk, mennyire szeretjük, milyen érzésekkel vagyok felé… és ezt tehetem akár az évfordulókon üzenetek írva – névre szóló angyaldobozba – memory boxba – rakva,
hogy megélhetem, érezve és tudva, hogy Ő életem része marad… akkor is, ha én ÉLEK!



Kedves Érintett!

Ha beszélnél, mondanád,
Ha elvesztél, elakadtál,
Ha segítőt kérnél, tedd, itt vagyok !