B. Bengő Hajnalka

Az idő ajándéka

Az idő ajándéka

Vannak élethelyzetek az ember életében, amelyek mély nyomot hagynak.

A héten pont ezen mélázok, milyen érdekesen kapjuk is ezeket a történéseket.

2000-ben ezen a héten a Művészetek Völgye Taliándörögdi helyszínén ismerkedtem meg azzal a Férfival, aki négy év múlva a Férjem és a Gyerekem apja lett. Nagyon rég volt, sokaknak igen, nekem kb. két szempillantás (na jó azért több 😊).

A megismerkedésünk tele volt izgalommal, kacérsággal, nevetéssel és intimitással. Az első pillanattól jó volt mellette, vele lenni.

Most is megy a program Kapolcson, remélem sok pár talál ott egymásra, és lesz belőle boldog évfordulós nap.

Eltelt 24 év, és most ennyi idővel később ezen a héten márcsak magamban emlékezhetek meg erről a sorsformáló találkozásról. Enyém egyedül ez az emlék, az én életem egyik csodája maradt már.

Ülök és nézem a naptáram, lapozgatom.

Pörgetem az eddigi napokat a héten, minek voltam részese, és meghatódva veszem észre, hogy tele van sorsformáló életet igenlő eseménnyel.

Hiszen részese lehettem dúlai minőségben egy gyönyörű Kislány születésének, vele egy Nő anyává, egy Férfi apává válásának.
Hogy segíthettem az Apának először kézbe venni a Gyermekét, bizonytalanságán felülkerekedve büszke boldogságot adva ezzel.

Hogy találkoztam és egy jó nagyot készültünk egy párral, akiknek hamarosan születik a Kisbabájuk.
És láthatom, hogy formálódnak családdá, izgalommal teli készülnek gyermekük fogadására, és „szippantják magukba” a kérdéseikre adott válaszaimat.

Hogy találkoztam egy fiatal anyával, aki második Kisbabáját várja és engem szeretne kisérőnek felkérni.
Megtisztelve és bizalmat adva és kapva, hogy ebben az intim és az élete egyik legnagyobb élményében Vele legyek.

Hát nem feltűnő mennyi Élet van a minden napjaimban ezen a héten.

Véletlen? Nem hiszem.

🫶🫶🫶

2000. július 24. emlékére