„Kedves Hajni!

Szeretném veled megosztani, hogy az elmúlt 5 alkalommal rám milyen pozitív hatással volt ez a „tréning”

Kezdeném azzal, hogy talán az első 2 alkalommal még eléggé mély ponton voltam, ahhoz képest, hogy most hol tartunk.

Azért kerestelek fel, mert tavaly nyáron elveszítettük az első kisbabánkat.

Sokáig hittem azt, hogy sikerült egyedül túl lendülnöm a történteken, de egy idő után, és persze néhány elég depresszív hangulatú nap után, rá kellett jönnöm, hogy csak magamat áltatom.

Ekkor találtam rád, illetve a csoportodra.

Már az első alakommal nagyon kedves és megértő voltál.

Szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot, ami nekem nagyon jól esett.

Sokat meséltél magadról, ami bennem egy megerősítést keltett, hogy igen, nálad jó helyen leszek.

Elmeséltem mi történt velünk, hogy mi volt az a bizonyos nap, milyen érzések tömkelege zúdult ránk, mikor ki mondták „nincs szívhang”.

Tökéletesen megértő, figyelmesen végig hallgató, együttérző fülekre találtam benned.

Aztán folytattuk a közös munkát, dolgozva azon, hogy minél jobb legyen.

És ahogy telt az idő, valóban minél jobb lett.

A saját magamhoz való hozzáállásom, az önértékelésem, a pozitív testképem.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden 100%, de nem állunk tőle messze

A sok önvád, mit csináltam rosszul és mit csinálhattam volna másképp gondolat helyett most már inkább azok a gondolatok lebegnek a szemem előtt, hogy bár nagyon szomorú, hogy ez történt, és még a mai napig nem értem, de szeretnék előre menni, magammal is békében lenni, arra összpontosítani, hogyha jön a tesó, egy kiegyensúlyozott és ismét kellemes nő legyen annak a kicsi léleknek az anyukája.

Ez az, amiben te nagyon sokat segítettél.

A depresszív napok száma leredukálódott.

Az önbizalmam szinte már-már az egekben, ha lehet így fogalmazni, a férjemmel való kapcsolatom azóta ismét stabil lábakon áll, és nincs annyi vita, veszekedés a legapróbb semmiségeken is.

A munkámban való koncentráció és önmegvalósítás helyre billent.

Nem vagyok az a bizonytalan ember, aki néhány hónappal ezelőtt voltam, és ezt szerencsére mindenki észre is vette.

Egy szó, mint száz.. Nekem nagyon sokat segítettél, helyre billentetted az egyensúlyt, de legalábbis jó útra tereltél ahhoz, hogy el tudjak indulni a „gyógyulás” útján.

És azért tettem idézőjelbe, mert ebből nem lehet, és nem is kell kigyógyulni, hiszen a gyászból nem lehet, de dolgozhatunk azon, hogy minél jobb legyen!

Köszönöm szépen a segítséget, a hallgatóságot, minden apró kis ingert, impulzust, iránymutatást, hogy hogy lehetek ismét jobb, kedvesebb, és kiegyensúlyozott Csilla lenni, aki a férjének, és a következő babájának adhatja mindazt, amit ez a törés egy rövid időre ki vett belőle.

Üdvözlettel,

Csilla”

Folytatás…

Folyamatos kapcsolatban vagyunk Csillával és a napokban kaptam egy fotót is Tőle, tele szivárvánnyal.

(A fotót az enegedélyével osztom meg!)

Köszönöm!

Szeretettel, Hajni