A klienseimtől mindig megkérdezem, hogy jutottak el hozzám, mi volt a motivációjuk?

Ki innen, ki onnan, a legtöbbször: „ajánlott a …. „, „olvastlak a közösségi médián”, „a bartánőm említett”, „találkoztunk már valahol”, „ már voltál a dúlám „ és a többi…

Több élethelyzettel is foglalkozom, legyen az szülés, anyává válás, anyaság nehézségei, veszteség.

Ha röviden fogalmaznám: az anyaságuk útján kísérem, segítem a nőket.

Olyan élethelyzeteikben, amelyben biztos változás előtt állnak, vagy ahol már megtörtént a változás -akarták, nem akarták.

Azt is látom, hogy korán megfogalmazódik az igény, hogy látják, tudják föléjük nőtt a helyzet, és valahogy mégsem jön a megengedés, hogy megengedjék, haladjanak, kérjék és kapják a támogatást.

Szakemberként tudom, megvan mindennek az oka és a háttere, el kell érkezzen odáig az illető, hogy „zöld lámpát” ad magának, hogy megékezzen a saját szükségleteinek elismeréséhez, hogy vegye a bátorságot eljutva a cselekvésig, az aktív tudatossághoz.

Hogy kell legyen egy utolsó motiváció, amely meghozza mindezt.

Így esett meg most legutóbb is.

„Oly sokszor próbáltatlak hívni, de valahogy bizonytalan voltam magamban, meg hogy mit mondjak – kezdte az egyik kliensem, aztán folytatta tovább – a hétvégén a Csillagok háborúja sorozatot néztük a férjemmel, és tudod, jött az a jelenet, ott a mocsárban Yoda mester és az ifjú Luke.”

Igen, hogyne tudnám, hiszen én az a generáció vagyok, aki ezen a filmen nőtt fel, és bár akkor még nem bölcsességek megfogalmazását ismertük fel az egyes jelenetekben, hanem egyszerűen élveztük a sci-fi műfaj új lehetőségét.

Visszatérve az anyához.

Szóval biztos nem gondoltam anno, hogy ebben a filmben elhangzó mondat hoz majd el egy anyát hozzám.