Tegnap ketten elmentünk lángost enni, aztán csak én ettem lángost, Panna a másik kedvencét a bolognai spagettit választotta.

Ez a lángosozás nálunk mindig családi esemény (volt).
Sokszor mentünk együtt a „rablósorra”, így hívta Szilárd a keszthelyi büfésort, hogy egy igazán finomat együnk együtt. Imádtuk.

A strand felé menet egy motoros csapat haladt el mellettünk, érzelmeket gerjesztve, melyek kettőnk közt pattogtak.

Vártuk az ételt és közben jöttek a szavak, egyre mélyebb tartalommal.

Hozta a Panna, én meg fontosnak éreztem, hogy menjünk mélyebbre.

Szinte szótlanul kiáltotta, beszéljünk erről, kérdeztem, nehezen válaszolt, fogalmazta érzéseit, gondolatait.

Nem kaptam engedélyt, hogy a Panna szavait, érzéseit leírjam, így inkább a válaszaim lesznek itt.

Lassan két éve egy kamasz Lány Apa jelenléte nélkül.

Tudtam, hogy a hátrahagyott egyszülőség nehéz feladatokat fog adni.
Reméltem kész leszek a megoldásokat, válaszokat is megtalálni ezekre, lehetőleg időben.

Hát nem tudom, mennyire sikerült, mennyire sikerül.

Mellbe vágtak, mikor észre kellett vennem, hogy szülőségemben, kell olyan dolgokra is gondoljak, amelyek egyébként soha nem jutnának eszembe,

• hogy tudnia kell, hogyan tovább, ha velem valami történne,
• hogy fel kell készítsem arra, hogy értse az életét, képes legyen eligazodni benne, képes legyen megvalósítani az álmait,
• hogy tanulnia kell az embereket és különbséget tenni a jó és a nem kívánatos között,
• hogy dolgoznia kell az érzéseivel, mögéjük nézni mi miből „táplálkozik”
• és számomra az egyik legnehezebb, hogy én, – az anyai/női minta – neki ne okozzon extra elvárást, az én megküzdéseim mikéntje legyen az enyém, az én veszteségemmel Ő ne azonosuljon.
• túl nagy teher ez egy kamasz számára, idő előtti túl nagy teher…
• És szülőként mekkora szemétség megkapni, „mikor úgy óvnám, de közben tudom, hogy pont a nem megóvás, jelenti számára a fejlődést!”

Beszélgetésünkkor a válaszaim:
„- Tudod ez az időszak – ez a kamaszkor – is csak egy szakasz az ember életében, amelyből idővel nyílik az újéletszakasz kapuja.”

„ – Megjönnek a válaszok.”

„- Kicsim, igyekszem megtenni mindent azért, hogy sokáig legyek Neked, itt vagyok Neked, számíthatsz rám! Még felnőve is a gyerekem maradsz!”

„- Megteszek mindent azért, hogy biztonságban tudjuk magunkat.”

„- Az én érzéseimért nekem kell vállalnom a felelősséget, azzal nekem van dolgom, nem a Te terhed!”

„- Megválogathatod, kik a fontosak az életedben, az ővelük való kapcsolódásodért tegyél.”

„ -Lesz majd, aki Benned látja a világot, vele kötsz majd szövetséget!”

„- A változás, az új, pont az ismeretlensége miatt tud félelmetes lenni, míg közben mennyi érdekest is tartogathat. Engedjük meg magunknak – legalább pillanatokra – hogy örömet éljünk meg!”

Aztán a Ceruza és a radír történetét adtam neki este:

„Ceruza: sajnálom.

Radír: Mit?

Ceruza: Sajnálom, miattam sérülsz meg.
Amikor hibázok, te mindig ott vagy, hogy kitöröld.
De ahogy az én hibáim eltűnnek, elveszíted egy részed, és minden alkalommal egyre kisebb leszel.

Radír: Ez igaz, de nem igazán bánom. Látod, erre születtem.
Arra születtem, hogy segítsek neked, ha valami hibásat csinálsz, még akkor is, ha egy nap tudom, hogy nem leszek itt.
Igazából elégedett vagyok a munkámmal.

Ezért kérlek, ne aggódj, mert nem leszek boldog, ha szomorúnak látlak.
Mert a Szülők olyanok, mint a radír, a gyermekeik pedig a ceruzák.
Mindig ott vannak a gyerekeiknek, hogy a nehézségeiken átsegítsék, új esélyt adva a fejlődésnek.
Előfordul, hogy útközben megsérülnek, kisebbek lesznek (öregebbek és végül továbbmennek).”

Büszke vagyok Rád Panna!!!

 

örökkön örökké
július 24 emlékére
23 éve együtt