Voltak… a mieink… és azok is maradnak…

és vannak még most is… egyedül ülök az ágyon…
bámulom a helyed, mellettem baloldalt, a szívem felől…
ott a párnád, a Tiéd… benne az illatod, a melegséged, az arcod…
ma arra keltem, hogy szorosan magamhoz ölelve tartom a párnád…
álmaimban vágylak, gyere legyél újra az életemben…
itt, az álomvilágban át tudjuk ölelni egymást…
majd írom az álomnaplóm…
ez kell, hogy megnyugodjak az írásban

a hálószobánk adja a csendes teret…
adja az intimitást még mindig… megszólítalak…
hullámokban jön az érzés beszélnünk kell… és felkucorodva leülök… vagy éppen lábat vetve állok…. mondom és mondom…
röviden, hosszan… dühösen, örömmel… bizonyossággal vagy bizonytalansággal…. számolok be a velünk történtekről…
mesélem az érzéseim, hol tartok a fájdalommal…
már egyenletes és kibírható…
„a fájdalom velem van, a valóság is, te bennem vagy, én pedig magam vagyok….”*
mondom, hogy hiányzol… mindenből… az életemből… az életünkből…

2022. január 24 – október 24.
9 hónapja lesz… Nélküled
örökkön örökké

——————-
*Tisza Kata Egyedül című könyvéből egy mondat