Teher alatt nő a pálma vagy mégsem – esete
A minap a jövőről beszélgettünk Pannával – Ő a lányom, aki kamasz, minden érdekli, – kivéve az iskola, azaz az iskolai tanulás 
-, de leginkább az Élet történései, a munkám a nőkkel, az anyákkal.
-, de leginkább az Élet történései, a munkám a nőkkel, az anyákkal..
Kezd korának „vérprofija” lenni szülés, anyaság, trauma, érzések feldolgozása témában.
Imádom meglátásait, bölcsességeit, amelyek annyira egyszerűek, hogy nem is értem miért kell a segítő szakmám. ( 
no, no azért tudom, hogy helyem van!!!)
no, no azért tudom, hogy helyem van!!!).
Szóval a nehézségek volt a téma, a „teher alatt nő a pálma vagy mégsem” esete.
Kell, nem kell – jó, nem jó?
Megegyeztünk, hogy nem kell és nem jó, de van vagy vannak így mégis kezdeni kell velük valamit.
Aztán hoztam Neki ezt a kis „tanmesét”, melyet nagyon szeretek megbeszélni a velem szülésükre készülő kismamákkal, anyákkal is:
.
.
„Egy nap, egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban.
Egy ember ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül.
.
Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes.
Az ember eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.
A pillangó könnyen kijutott.
De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak.
Az ember tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, megnőnek, kitárulnak, és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és erősek lesznek.
.
Semmi nem történt!
.
A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte.
Soha nem volt képes repülni.
.
Amit az ember, az ő kedvességével és jóindulatával nem értett, hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak, ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.”
.
Nem tudtam befejezni a történetet teljesen, mikor ezt kérdezte tőlem bölcsen a gyerekem:
.
– Anya, ez most a szülésről szól?
Mert ha ezt egy „kismamádnak” meséled, akkor ez egyértelmű, hogy a szülésről, születésről szól, annak természetességéről.
.
(No már itt leesett az állam, hogy ezt Ő honnan is tudja ennyire tisztán, amit oly sokan nem, meg is jegyeztem erről még beszélgetnünk kell a későbbiekben.)
.
Aztán rám nézve, majd matatva csipogó a telefonjával folytatta:
.
– De szerintem ez szól arról is, hogy mindenkinek joga van… a saját nehézségeihez…, joga van, hogy felelősséggel legyen saját életéért…, a választásaiért vagy hogy mit csinál…. Ezt nem lehet tőle elvenni.
Még akkor sem, ha legszívesebben elrohanna vagy elbújna előle.
.
És ezután fejeztem be az előttem lévő történet felolvasását:
.
„Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben.
Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk.
Nem fogunk tudni, repülni.”*
.
És még nem volt vége a beszélgetésünknek ezzel, mert mielőtt bevonult volna a szobájába félig visszafordulva ezt mondta:
.
– De tudod Anya, azt is tudom, hogy kell, hogy legyen valaki, aki elmondja ezt a sztorit az embereknek.
és csukódott az ajtó mögötte, mielőtt bármit is mondhattam volna.
.
.
—
.
.
* Történet: Bruno Ferrero: A nehézségek miértje
.
.
Fotó: saját, 2022 év szülinapján készült – 
itt még nem piros a haja, és nincs ajakpiercingje sem 
.
itt még nem piros a haja, és nincs ajakpiercingje sem .